Dollár a ló

Dollár, a 6 éves póni csődör, idén májusban került hozzánk. Édesapám vette Grétának, a kislányomnak.

Itt még csak háztűznézőben.

Gréta rajong a lovakért. Folyton azzal nyaggatott, hogy menjünk el lovagolni, amit sajnos borzasztó nehéz volt kivitelezni munka mellett.
Meg esténként, hogy én vagyok a ló és felülne a hátamra. Napvégén már ezt se nagyon kívántam. Párszor bele mentem a dologba, de a térdem meg a derekam az totál kikészült.
Ezért igent mondtam, jöjjön a ló. Minden nyűgével bajával a vállamon.


Az első napok.

Amúgy nem is rossz dolog egy udvaron szabadon kószáló ló. A fűnyírót idén még csak egyszer kellett elő venni.
Persze a nap végén kell citromokat szedegetni.
Gondoskodnom kellett egy egész idényre való szalmáról, szénáról. Szerencsére Tata intézett,és a darálójában van elég hely.
Úgyhogy Dolcsi most már családtag lett.

Fel is szerszámoztuk úgy ahogy kell, kapott nyerget, kantárt, és mindenféle lóápoló eszközt.
Persze Gréti még most jobban szereti fonogatni a sörényét, képes felvenni a hercegnős ruháját, és úgy kimenni hozzá.
Az istálló takarítás egyenlőre nem az erőssége, ezen van még mit javítani.
Amibe annyira nem gondoltam bele az elején, az a kiadási oldal. Mert van produktum rendesen. Amennyi be, annyi ki.

Igazi vasvillám, talicskám, gumicsizmám már van, autentikus istállótakarító gúnyám még nincs.

Heti 1 bála széna a szükséglet, 1 talicska meg megy a kert végébe.
A belovagolással nem volt gond, alapjában szelíd jószág, persze van benne egy kis csődörség. Az első napokban próbált keménykedni, de nem hagytam magam, most már tudja hol a helye.

Levente nyeregben.

Gréta nyeregben.

Szóval szépen tűri hogy felszerszámozzuk, rá az izzasztó, majd nyereg. A parancsszavakat szépen érti.
Ma volt az első nap, hogy vezetőszár nélkül önállóan ülte Gréti.

Kb. két hónapja Levi fiam megpedzegette, hogy jó lenne Dolcsinak egy kanca. Te jó ég mi történt velem, én sem értem, de rábólintottam.
Egy kikötésünk volt a párommal, hogy a régi játékoktól szabaduljunk meg, mégpedig adjuk el az ócskán, és az abból befolyt pénzből megvehetjük.
Volt lázas szelektálás, válogatás, piacozás. Most egy fél lónál tartunk, de bejött a rossz idő, így majd tavasszal folytatjuk a Kanca projektet.

Kategória: Egyéb kategória | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.